Hogy ki vagyok én?

Nem, nem Irén.

Csak egy barna hajú lányka,

Ki a szerelemre várva,

Bármit feladna, hogy megkaphassa…

Szóval én egy lány vagyok,

Ki a sötétben nem ragyog,

Csak vár és vár

Amíg meg nem áll

-az idő-

S, hogy őt szeressék

Hogy ne megvessék,

Életvidám legyen,

S lebegjen a fellegekben

Bármit feladna,

Hogy megkaphassa…

Magas lányka,

A szerelemre várva, leugrana a szikláról,

Ha beszélnénk a szikráról

-ami a szívét életben tartja

s a sok sírás meg nem marja-

Hogy szeressék az emberek

És mondja: -,,Emberszámba vegyenek!”

Bármit feladna,

Hogy megkaphassa…

Hosszú a haja, mint az élet

S amíg élek,

Boldogságot szeretnék adni neki,

Hogy ne ő legyen a nagy senki,

S szerelme észrevenné…

Bármit feladna,

Hogy megkaphassa…

Rocker volt a leányka,

S a föld alatt járva,

Észre se vették,

Nem is ismerték…

S hogy észrevegyék,

S megszeressék,

Bármit feladna,

Hogy megkaphassa…

Barátai nincsenek,

Már szülei sincsenek,

Mit kezdjen a világgal?

Mit egy elhervadt virággal?

Hallgatta a zenét,

S eldobná a lelkét,

S bármit feladna,

Hogy megkaphassa…

Nagy volt a szíve a leánynak!

De az emberek csak felálltak, meghátráltak…

Sportolt a lány, amikor csak tudott,

Addig sportolt, amíg el nem bukott,

Nem tudott tovább játszani,

Ezért kellett választani

-egy más módszert,

a gyógyszert.-

S hogy sportolhasson,

Bármit feladna,

Hogy megkaphassa…

Tanult a lány nap, mint nap,

S nem számít a tapintat

Észre se vették,

Megvetették,

Szerelmes volt,

S bármit feladna,

Hogy megkaphassa…

Sokat gondolt a halálra,

De nem, nem a kaszásra,

Egy másik módra,

De az nem az olvasók dolga…

S befogadják,

Bármit feladna,

Hogy megkaphassa…

Meg akart ő változni,

Új hajtásokat hozni,

De csak teltek az évek

S ezek a tiniévek

-nem voltak jók

egyedül volt-

S, hogy megváltozzon,

Bármit feladna,

Hogy megkaphassa…

Gondolataiban megérinti szerelmét,

El akarja ragadni a szívét,

De ez nem megy,

Nem olyan, mint az egyszer egy.

S, hogy megérintse

Bármit feladna,

Hogy megkaphassa…

De egyszer, egy nap elege lett mindenből,

-az égből, a földből-

El akarta vetni életét

És senki meg nem fékezné,

De az egyik pillanatban

-egy tapintatlan-

Mikor már a szikla szélén volt

S majdnem egyszerű volt

-a halált választani,

mint magát sápasztani-

Egy gyönge kéz karját fogja,

S közben a lányt megcsókolva,

Együtt lesznek örökre,

Együtt várnak az örömre,

De nem itt, hanem a túlvilágon

-egy más világon-

De együtt lesznek legalább

Együtt élnek így tovább,

De, hogy ne szakítsák el őket,

Mint sziklától a követ,

Együtt vetik magukat a mélybe

-a sötétbe-

S mostmár

Mindent feladott a lány,

S mindent megkapott a lány…

-s ez a lány én vagyok

és ezt tudtátok, ha nem vagytok vakok.-