Némán elbambulok a tájban,

Egyedül az önpusztító magányban.

Hangok nélkül figyelem merengve,

Várom hogy elsötétüljöna  naplemente.

Csak fekszem a fűben egyedül,

Én vagyok itt,s képzeletem –reménytelenül-.

Némán bámulom a kék eget,

Csendesen azt képzelem, velem lehet.

Hangok nélkül várom a holnapot,

Várom,hogy elnyelje ezt a rémes napot.

Csak sétálok a hidegben egyedül,

Én vagyok itt,s képzeletem –reménytelenül-.

Némán,s gyorsan perehnek a percek,

Csendesen futnak el a könnnyű homokszemek.

Hangok nélkül a gondolatimban égve,

Várom,hogy eljöjjön hozzám, mint régen.

Csak tudom, hogy ő már a múlté, egyedül

Én vagyok itt,s képzeletem –reménytelenül-.