A halál mindig ott áll előtted.Te hátrálsz előle, bele az életbe, sorsodba.Ha nem nézel a szemébe, kerülöd a pillantásait, akkor hátrafelé kell tekintgetned, vigyázva, hova lépsz. Eleinte sokan segíetenek: szülők, barátok,társak, utad jórészét viszont magad szabod meg pillanatnyi érzéseid szerint.Azután kezd beállni a rendszer, mikor, hogyan,hova nézel, lépsz.Utad önálló törvényeket teremt benned, már nem tehetsz mindent úgy, ahogy szeretnéd, ahogy érzed.A világ változik, te egyre állandóbb vagy, egyre többször botlasz meg benne.Óvatosabban vizsgálod a mögötted lévő részt,lassabban haladsz.Halálod közelít.Néha pánikba esel,figyelmetlenül ugrassz egyet hátra.ha szerncséd van állva maradsz, ha nem, elesel, és a halál még közelebb ér.Már leheletét érzed az aecodon, hűvös keze érinti a tested.Még menekülsz egy darabig, de már fog,egyre közelebb húz magához.Végül elernyedsz,ő felemel, magához szorít, és hiába ellenkezel, felemeli a fejed, és szemébe tekintesz.És nem látsz benne haragot, veszélyt, hidegséget.Kutatóan,szeretettel tekint szemedbe, olvas benne, könyvként lapozgatva életed.Te először rémülten próbálod takargatni a botlásaidat, aztán egyre inkább bírod a szerető bíró érzékeny tekintetét,ellazulsz. A megismerkedés a végéhez közelít, te egyre akítvabb vagy, el tudod szakítani a tekinteted a szeméről, és megdöbbensz.Az arca a tiéd, a teste a tiéd.Még a mosolya is,ami feldereng az arcán, belülről. Így mosolyogtál gyermekedre te is, amikor éjszaka a szobájába benéztél, mert zajt hallottál, s láttad rajta a rossz álom verítékét és gyűrött takaróját, de már kisimult az arca, egyenletesen lélegzik.

-„Soha nem figyeltél rám.Nem néztél rám, csak féltél tőlem”- szólal meg a lágy hang, amit már sokszpr hallottál, amikor valami nagyon fontos dologban kértél segítséget, megnuygtatást-„…igen, az is én voltam.”

-„Minidg szemben álltam veled,láttam a jövődet.ha figyelted volna a mozgásomat,velem táncoltál volna ahelyett,hogy előlem menekülsz,az élettel nem lett volna semmi bajod.Megijedtél a kardtól,amit a kezemben tartok? Neked is van ugyanilyen,ott volt a kezedben a hármas fegyver: a szellem, a lélek és a test kardja.Gyönyörű táncot,az élet,az erő,a szeretet és erő táncát tanultuk, de te nem erre figyeltél.Hogy az élet nehézségeire,bajaira kellett figyelned?Nem.A szemembe kellett volna nézned.Tükröződni láttad volna benne mindazt, ami körülötted volt,sokkal pontosabban,élesebben és nagyobb látószögben, mint ahogy nézegetve láttad.Gondoltál arra,mi történt ott,ahova éppen nem tekintettél-vagy arra nem akartál nézni?Igyekeztél jól átlátni a helyzetet,de csak arra láttál,amerre néztél.Érezted is ezt sokszro,amikor váratlan dolgok,érzések,tudás bukkant fel ott,ahol nem vártad volna.Ha szemem tükrén át nézel,mindezt láttad volna.Nekem nem tudtál-tudsz-hazudni,és nem hagytam volna, hogy becsapd önmagad.Nincs jobb kritikus,jobb szűrő a tetteiden,mint az,hogyha valamit nem jól teszel, vagy éppen túlgondolkozva nem teszel meg időben-nem tudod már helyrehozni.Nem bánthatsz meg senkit,nem befolyásolhatsz senkit,sőt, nem hayghatod azt sem,hogy vaalki túlzottan támaszkodjon rád,hiszen lehet,hogy holnap már nem leszel,nem kapsz lehetőséget a javításra,segítésre. Lesújtottam rád sokszor,igen.Karom erejét,kardom élét sokszor érezted és láttad másokon is,a csapás iszonyú hideg,kiszámított volta elrémisztett. Mások a saját halálukkal táncoltak,jól vagy rosszul,ám neked nem ezzel kellett volna törődni.nem sajnálni,részvétet érezniirántuk,hanem a táncra visszairányítani a figyelmüket-talán jobb lett volna,ha ezt teszed.ha melletted voltak,közös táncuk lett volna a cél,nem szabad kiesned a ritmusból,és téged figyelve ő is feláll majd.Téged is értek csapások,s ha úgy érezted,megsebeztél engem,az is neked fájt,hiszen egyek vagyunk.Nem azért kaptad a csapásokat, mert valaki haragudott rád,és fájdalmat akart okozni vele.Azért ért,mert már elég erőd volt elviselni,és ezért már nem volt szabad azt a hibát elkövetned,amire így figyelmeztettelek.Táncolni tanultunk.Megtanulni együtt élni azzal a hatalmas erővel,ammi a részünk,jogunk,tulajdonunk,gyönyörű szimbólumot alkotni térben és időben.A karddal háromszor is hibiztál: féltél tőle,fegyvernek használtad,nem értetted a lelkét,így nem fogadtad el a feladatot.Azt hiszem itt az ideje, hogy megtervezzük a tanulás újabb színhelyeit és feladatait…”

  Az utolsó rész elhangzása után az alak,mely ürességből látszik lenni,még közelebb lép hozzád.Feltörő félelmed úrrá lesz rajtad,de ekkor fényt pillantasz meg ebben az ürességben,csillogása kíváncsivá tesz,s engeded magad behatolni ebbe az ürességbe és szétoszlani benne.a kiteljesedés hatalmas érzése árad szét benned.A sötét alaki megszűnik létezni,egyek lesztek,hiszen mindig is egyek voltatok.Emlékszel sok-sok találkozásotokra, amikor félelmed szólni sem engedte a lényt, s öntudatlanul vetett vissza az új életbe, majd olyanokra is, amikor nem hatoltál bele az alakba,félvén a hatalmas erőtől.Most viszont eggyé váltál a Szeretettel,a Fénnyel,amit magadban hordoztál,engedted teljes valóságában kiteljesülni azt,visszanyerve eredeti formád.

Buksinak,hogy ne féljen a Haláltól :)