Egy hónapja, hogy elveszítettelek,
azt hittem tudok, de nem felejtek,
emléked itt marad és velem él,
de már messze jársz, rég elemtél!

A szó elszáll,
a Szív megáll,
nem tudom, miért nem felejtek,
nagyon szerettelek!

Egy hónapja vége lett,
még nem szenvedtem eleget,
emléked velem van, nem halványul,
régi szerelmünk árnya ma ismét rám hull.

A gondolat elszáll,
az ész megáll,
az emlékek ma előtörnek,
nem tudod, mennyire szerettelek!

Egy hónapja bántottál,
rám nem volt szükséged, hát eldobtál,
megismertem valódi éned,
nem akarok többé hallani felőled...

A fájdalom elmúlik,
de néha újra előbújik,
a lelkem része lettél,
és fáj, hogy eltüntél!

Egy hónapja sok minden rád emlékeztet,
sosem bocsájtom meg ezt a szörnyű tettet,
lehet enyhülni fog, ez az érzés
és szívembe eláll a vérzés...

Nem bocsájtok,
semmi mást nem látok,
azt hiszem én mindent megtettem,
tán egy álomkép amit szerettem...

Egy hónapja megváltoztál,
fejembe csak ez hallatszott "elbúktál",
magamat vádoltam,
hogy szerelmes voltam...

A könny felszárad,
miután a szemből kiárad,
fáj az elmúlás,
nincs más, csak belső szorongás...

Egy hónapja elhagytál,
ám szívembe örökre beolvadtál,
eltünt az mit belőled szerettem,
nem számít már az érzelem!

Szerettelek tudtad,
lelkemet a földbe tapostad,
hát elengedtelek,
mert bevallom... szeretlek!