Magány
2005.06.15. 12:20
Mond, mi vagy Te? Fülledt szobák ablakán lecsorgó páracsepp, vagy a csend, mely bezárt ajtók mögött rekedt?
Színes fátylat terítek arcodra, Könnyezö szemed nem látszik már. Gyere repülj velem, hallgasd a csend múlását!
Van úgy, hogy a kevés is sok, s néha a sok is túl kevés. Dobd el bátran, ha nem bírod, s hagyj annyit, mi pont elég. Ha már a nép vért akar, hát legyen ö mindig ölni kész. Egy mozdulat, s bíbor patak Árad a halál ünnepén. Ha már túl sok, s szorít nagyon, menj dönteni korlátokat! A hatalmat ott majd megkapod, hol magad építed világodat. Ezüst pókhálót fon körém a hold álmatlan, fehér éjszakán. Ezer éjt s minden napot gúzsba kötve virrasztok át. Magányom, mint bilincs szorítja lelkemet De szabadon szárnyalok akkor is ha már nem leszel velem. Megremeg a víz tükre ahogy hal a halhoz ér Örvényt kavar az ösztön mikor test a testhez ér. Bennem angyal ébredt lelkemböl öltött fel ruhát selymét tiédre borítva üzi el minden démonát. Szerelmet kutatva nézek ki testem szürke–kék ablakán arcomra festé vágy színeit a tüz–fényü, örök magány.
|