Kit igaz barátnőmnek hittem,

Kit listámon én előre tettem,

Tőle,pont tőle kaptam most pofont,

S mérget,mit lelke mélyéről ont.

Gúnyos kis mosollyal fordul felém,

Fájó,undok szavakat vete elém.

Nem olyan régi ez a barátság,

Egy tán1 másfél évet élt még csak át,

De elejétől mély,közvetlen volt,

Mi lelkedben pusztító tüzet olt.

Hittem,bíztam vakon s teljesen

Fölöttem ragyogott ő fényesen.

Azt mondják megunt,de ezt nem értem,

Hisz’ ha ilyen barát,hát nem kérem!

Az jött,amire nem is gondoltam,

Lehet,csak az idejét raboltam?

A legrosszabb,hogy én nme utálom,

S még mindig örülök,ha látom.

Mit mondhat rólam a hátam mögött,

Tán együttes barátaink között?

Elgondolni is nehezen merem,

Hány titkomat ismeri a terem?

Mit mondok?Ezt még én sem hiszem el!

Még hogy méltóságom ő veszi el?!

Más barátaim is vele vannak,

S szeretetet csak neki adnak.

Én nme bánom,mondjanak igazat,

S emeljék magasra a falat.

Az idő majd segít ledönteni,

S nekik sorsom eldönteni.

De mégsem megy sokáig nélküle,

Hiányzik nekem az a kis lüke…

Talán egyetlen egy hónap elég,

De addig lelkem egyedül elég.

Kell valaki,aki mögöttem áll,

Ő az,aki búmra vigaszt talál.

Még mindig mosolygok,ha látom,

Valahol érzem:mégis barátom.

Remélem megtörik a kemény jég:

S újra színes,teljes lesz a kép.

Szeme ismét úgy,mint rég,mosolyog,

Mondva:újra a barátnőd vagyok!